A Fidesz választmányi elnöke a Nógrád megyei Szécsényben tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: fontos, hogy a következő négy évben, "az újjáépítés időszakában", ne csak a választásokon álljanak a Fidesz mellé az emberek, de maradjanak mellette akkor is, amikor telnek az első hetek, hónapok, "és még mindig meglehetősen kevés ember számára lesz érzékelhető, legalábbis anyagi értelemben, pozitív változás". Azt mondta, ha nem tudják maguk mellett tartani az embereket ebben a küzdelmes időszakban, akkor nem lesz sikeres ez a kísérlet. Mint kifejtette, nem arra gondol, hogy esetleg nem a Fidesz nyeri a 2014-es választást, hanem arra, hogy a következő időszak csak akkor lehet sikeres, ha az emberek minél nagyobb arányban hajlandóak tevőlegesen is részt venni a közéletben. (inforadio.hu)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.